Őszi szél sátrat bont ablakomnál,
S a hideg eső lelkemben csepereg.
Olyan jó lenne ha most karjaidban tartanál,
S messzire elszökhetnék veled.
Jó lenne ha te is tűzzel szeretnél
S lelked úgy lángolna értem mint a Pokol,
Karjaidba vennél és szorosan ölelnél,
Csupasz keblemen tudnád hogy menedéket kapol.
Úgy olvadnánk egybe mint az éjjel meg a nappal,
Szenvedélyünk lángja a csillagokig ér,
Testemnek sóhaja egybefolyik ajkaiddal
S nekünk már nincs sem idő, sem tér.
Mi ez a vihar mit szívemben érzek?
Miért vágyok rád, ha nem lehetsz enyém?
Darabokra hullok és halálosan vérzek
S te nem jössz, nem közeledsz felém.
Őszi szél kóborol most utánam
És arcomat a fáradt eső mossa.
Ezt az utat már sokszor végig jártam
S nem hagyom hogy szétszórt szívem bárki is lássa.
Nem várlak többé az ablaknál ülve,
S nem kérem tőled hogy gondolj néha rám.
A tűz mit őriztem, ki van már hűlve,
De szívem legmélye még mindig téged kíván.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése