Az idő nélküled elmúlik,
szétválnak percek, idők,
téboly csend fekszik mellettem,
kopognak szerelmet, véletlent.
Fulladt mámorban elvesztem,
öntudatlan, félig ölelnélek,
láz tüzel bennem, szemtelen,
ami már kiégette lelkem.
Ajkam és repedt ajkad között
hideg jégfullánkok szúrnak,
testem sejtjei széthullnak,
agyamban háborút dúlnak.
Nélküled az idő megdermed,
aljas, rideg, hazug kéjben,
semmi sem olyan, mint régen,
értelmem elveszett véled.
Visszapörgetnem a végtelent,
szemem égne ébrenlétben,
de csak csendes emlék közt
nézem az összeroskadt időt.
A csöndnek csapdájába estem,
pupillámon szárnyal tekintetem,
a messzeség kapujában állok,
és várlak tűz és füst között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése